Tudom, arról volt szó, sportolok, de két hete felváltva betegek a gyerekeim, így más irány vett a dolog. Viszont van azért miről beszámolni. Ma okosabb lettem kettővel, és hogy ne maradjon homályban senki, megosztom veletek is a mai tanulásom.  

Mindenki lát az utcán, az iskolában, de már az óvodában is nem egy, se kettő olyan kisgyereket, aki nagyon komolyan túlsúlyos. Nem az a kis kerek verzió, aki picit hurkáska, vagy az a cuki kis gömbölyű, hanem az, akire ránézel és jézusmária. Nem azt gondolod, hogy dagadt, mint egy felnőttnél, hanem, hogy szeeegény. Azért, mert pontosan tudod, hogy nem a gyerek tehet róla, pontosan tudod, hogy nagyjából el van cseszve az élete. 8-10 évesen. Élete kb első 10%-ában. 

Nekünk a közvetlen környezetben van egy ilyen kisfiú. Első osztályos és gyakorlatilag mozgásképtelen. Semmiben nem tud részt venni, amiben a kisbarátai, vagy amiben a korosztályát tekintve szükséges lenne, vagy legalább amitől vidám lenne. Nem tud bukfencelni, nem tud leguggolni, ezért nem tud bújócskázni, nem tud semmi mögé elbújni, nem tud futni, nem tud fogócskázni, nem tud a játszótéri eszközökre felmászni, nem fér bele a hintába és gyakorlatilag a cipőjét sem tudja bekötni, mert nem tud lehajolni.  

Rendszeresen fáj a térde, hol itt fáj, hol ott fáj, az ízületei, a gerince, a lábai már most nem bírják el a testsúlyát. Valószínűleg ha látnánk a szívét sírnánk… 

Neki a heti öt tesióra valódi végigcsinálása teljesen lehetetlen, sőt megkockáztatom káros lenne. Teljesen képtelen ennyi mozgásra. Nála ez a hajó már elúszott. Ő már csak úgy tud javulni, ha először lefogy annyira, hogy a testmozgás maga ne ártson neki, ne terhelje a szívét, a keringését.   

És itt jön a mai nap csodája: az úszás az egyetlen, amit képes lenne elvégezni. A vízben ugyanis nem kell a saját testét úgymond elbírnia. Persze lehet mondani, hogy menjen sétálni, de könyörgöm: ez egy 8 éves fiú. Én magam halálosan unalmasnak találom, ha csak sétálok, annak a világon semmi értelme… Nem beszélve arról, hogy nem lehet egy gyereket kicsapni az utcára, hogy na, drágafiam, akkor menj és gyere vissza egy óra múlva. És itt már meg is törik a dolog: hiszen nem véletlen, hogy ez a gyerek ekkora és így el van hanyagolva. Teljesen kizárt, hogy bármelyike azon szülőpárosnak, akik idáig engedték fajulni a dolgokat, majd sétálnak vele… ezzel párhuzamosan ki is van zárva minden olyan valódi sport, amit a gyerek képes lenne ebben az állapotában csinálni, mondjuk egy futógépen sétálni vagy ilyesmi. Világos, hogy az ő esetében a testmozgás nagyon alapról indul. Ezért jó az úszás. Lassan tud csak haladni, óvatosan szabad neki ezeket elkezdeni.  

DE! Ezt meg tudja csinálni! Ez nem fájdalmas, nem igazán fárasztó a számára, élvezetes mindazzal a plusszal, amit maga a víz közege biztosít. És hát nincs egyedül. Az úszás attól is jó, hogy ugyan egyéni sport, de mégis csapatosan csinálják. Mégis van közösség, mégis lesznek kisbarátok, mégis közösségbe járunk.  

És nem hiszitek el: a kisfiút elvitte anyuka úszni! Azért 3 hónap múlva újra megkérdezem anyukát, hogy járnak-e még…